Így kötődjünk a babához a terhesség alatt

A kérdés megválaszolásához egy pszichológus segítségét kértük, aki azt is elmondta, hogy mikor számíthatunk az érzelmek megjelenésére, és mit tehetünk akkor, ha esetleg elmaradnának.

Egy gyereknek már a puszta túlélés érdekében is kötődnie kell a felnőttekhez, de hogy néz ki ez a szülői oldalról, különösen a szülés előtt? Milyen folyamatok mennek végbe, és milyen célt szolgálnak evolúciós szempontból?

Ahogy a szülés időpontjához közeledve növekszik a baba a pocakban, a legtöbb leendő szülő lassan látatlanban is kialakít valamiféle kapcsolatot a gyerekével. Általában az örökbefogadó szülőknél is ez történik.

A „szülés előtti kötődés” gondolata arra az érzelmi kapcsolatra utal, amit a szülő alakít ki születendő gyerekével. A kifejezés azonban kicsit félrevezető, mert valójában a gyerek kötődik majd születése után, nem a szülők. A születendő gyerek ugyan még nem tud a szüleihez személyesen kötődni, ők azonban egyértelműen közel érezhetik magukat a picihez már a születése előtt is.

A szülők máshogy is felkészülnek a gyerek fogadására és a róla való gondoskodásra. Saját identitásunk és az önmagunkról alkotott képünk változhat valamelyest a szüléshez közeledve: különösen érzékenynek és sebezhetőnek érezhetjük magunkat ilyenkor. Ehhez még vegyük hozzá a baba iránt táplált gyengéd érzelmeinket, és nem lesz nehéz megérteni, hogy miért hajlamosak a szülők a gondoskodásra és a baba iránti szeretetre az első pillanattól fogva. A testünk és az elménk is csodálatos módon készít fel az előttünk álló fontos feladatra.

Van abban valami különös, ha egy szülő nem táplál erős érzelmeket a még meg nem született gyereke iránt?

Egy kapcsolat kialakítása mindig időbe telik, és ez különösen igaz akkor, ha még nem találkoztunk a másik féllel. A terhesség elején-közepén teljesen mindennapos, ha annak ellenére sem fűznek érzések a magzathoz, hogy a szülői létet nagyon is várjuk. A terhesség vége felé azonban már jobban körvonalazódik minden, a baba kommunikál velünk a mozgásával, ezért ilyenkor a legtöbben már érzünk valamiféle szeretetet és melegséget iránta.

Bizonyos események azonban elvonhatják a figyelmünket a terhességről – előfordulhat, hogy nagyon aggódunk, vagy valami más miatt ülünk érzelmi hullámvasúton. Efféle helyzetekben még a terhesség végén is megeshet, hogy semmit sem érzünk a születendő gyerekünk iránt, vagy hogy esetleg negatív érzéseket táplálunk felé. Ennek hátterében állhat például az, hogy nem tudjuk elképzelni a gyerekünk majdani önálló létét, vagy hogy mindenekelőtt a szülésre koncentrálunk.

Aggodalomra azonban semmi ok! Az erős érzelmek hiánya a terhesség alatt nem jelenti azt, hogy a pici születése után se éreznénk semmit. Rengeteg szülő tapasztalta úgy, hogy az érzések csak a baba születésekor, vagy akár hetekkel, hónapokkal később jelentkeztek. Ettől a baba nem fog hiányt szenvedni semmiben, hiszen szoros érzelmi kötődés hiányában is odaadó és megbízható szülők lehetünk.

Ha semleges érzelmeim vannak a születendő baba iránt, tudok valamit tenni azért, hogy érzelmileg jobban felkészült legyek?

Az érzelmeket nem lehet puszta akarattal vezérelni. Sőt, akár ellentétes hatást érhetünk el vele, mert minél jobban szeretnénk irányítani és befolyásolni az érzelmeinket, annál nehezebben férünk hozzájuk. Így aztán teljesen felesleges azon emészteni magunkat, hogy nem érzünk semmit. Mindannyiuknak más a belső világa, és másképp reagálunk az élményeinkre.

Ezért ha leendő szülőkként nem érzünk semmit a születendő gyerekünk iránt, engedjünk az önmagunkkal szemben támasztott elvárásainkból.

Ehelyett próbáljunk meg mentálisan felkészülni a szülői szerepre. Ebben segíthet, ha minél kevesebb teret engedünk a munkának és más megterhelő dolgoknak a szülés felé közeledve. Jól jöhet az is, ha egy kicsit engedünk az elvárásainkból, kevésbé stresszes életet próbálunk élni, és az előttünk álló fontos történésekre koncentrálunk. Ha túlterheljük magunkat, a munka teljesen átveheti az irányítást az életünk felett, és emiatt a baba érkezésekor felkészületlennek érezhetjük magunkat. Foglalkozzunk a gyakorlatias teendőkkel a baba érkezése előtt. Ez a félelmetes és érzelmileg nehéz helyzet ellenére segíthet kézben tartani az irányítást. Ha megágyazunk a babának, vagy kimossuk a kis ruháit, megfoghatóbbá válik az egész, és ez segít a mentális felkészülésben.

Beszéljünk valakivel az érzéseinkről. Ilyenkor gyakran jövünk rá arra, hogy mások is hasonlóan éreznek, a félelmeink és aggodalmaink szavakba öntésének pedig nagyon megnyugtató hatása lehet. Beszélhetünk a párunkkal, a barátainkkal, a szüleinkkel vagy akár egy szakemberrel is. Ha csak tépelődünk, és elfojtjuk az érzelmeinket, könnyen elefántot csinálunk a bolhából. Gondoljunk bele, hogy az aggodalmunk már önmagában egy bimbózó kapcsolatról és a gyerekünk iránt gondoskodás vágyáról árulkodik.

Mással egyáltalán nem érdemes törődni. Miután megérkezik a baba, többnyire minden a helyére kerül, és a szülők azonnal, vagy kis idő elteltével őrülten szerelmesek lesznek a gyerekükbe, akiért bármit képesek lennének megtenni. Bízzunk benne mi is!

Később alakul ki a kötelék az apukák és a babák között?

Attól függ. Minél aktívabb szerepet vállalunk apukaként a terhességben, annál inkább érezzük magunkat egyenlőnek a gyerekhez fűződő kapcsolatban is. Persze kétségtelenül előnyt jelent, ha naponta többször fizikai emlékeztetőt kapunk a baba létezéséről. Előfordulhat, hogy az apukák napokig gondolni se gondolnak a babára, így kicsit hátrányba kerülhetnek.

A baba születése után azonban inkább az egyéni különbségek vannak hatással arra, hogy milyen gyorsan alakítunk ki szoros köteléket a gyerekünkkel – és ez igaz az örökbefogadó szülőkre is. Ilyenkor már nem az a legmeghatározóbb tényező, hogy a szívünk alatt hordtuk-e a babát, vagy sem.

Ebből a szempontból van különbség az első és a második gyerek között? Másodjára hamarabb jelentkeznek az érzelmek?

Nyugodtabb az ember, ha van képe az előtte álló eseményekről, és a többgyerekes szülők beszámolói alapján ez a második gyerekük érkezésekor így van. Ilyenkor már magabiztosan mozgunk a szülői szerepben, ismerjük a szülés menetét és a baba szükségleteit. Az ebből fakadó nyugalom pedig azt az érzést keltheti, hogy könnyebb a gyerekünkkel való kötelék kialakítása. Az első gyereknél még minden ismeretlen és gyakran félelmetes, így nehezebb hátra dőlve átadni magunkat az érzelmeinknek.

Előfordulhat, hogy a második terhesség szinte elröppen, és nincs időnk annyit foglalkozni a babával, mint az első alkalommal, hiszen ezúttal kisgyerekes szülők vagyunk, és a gyerekünk kitölti a mindennapjaink minden percét. Ez fájdalmas lehet, és könnyen úgy érezhetjük, hogy nem vagyunk kellőképp felkészülve a második gyerekünk születésére. De ilyenkor sem szokott gond lenni: a baba születése után hamar elönt minket – a terhesség alatt csak háttérben lappangó – szeretet és a gondoskodás utáni vágy.